Őszi betegfórumunk 2014. november 8-án volt az Országos Egészségbiztosítási Pénztár (OEP) székházának előadótermében.

Az OEP székháza nagyon könnyen megközelíthető tömegközlekedéssel és autóval is, de a vidékről autóbusszal vagy vonattal érkező vendégeink is könnyen el tudtak jutni a helyszínre. A betegfórumunkon résztvevők jegyzettömböt, tollat, szendvicset, frissítőt, Autoimmun Kaleidoszkóp magazint, Reumatológiáról mindenkinek magazint és egy szép bevásárlótáskát kaptak. Ezen a szombat délután három orvosi előadást hallhattunk.
Első előadónk Dr. Domján Gyula Professzor Úr volt a Semmelweis Egyetem, Általános Orvostudományi Kar, I. Belgyógyászati Klinikáról. Professzor Úr Az antifoszfolipid szindróma címmel tartott értékes előadást részünkre.


Második előadónk Dr. Gadó Klára főiskolai tanárnő volt a budapesti Szent Rókus Kórházból. Tanárnő Az antifoszfolipid szindróma és a terhesség címmel tartott kiváló előadást.

Harmadik előadónk Dr. Őri Zsolt osztályvezető főorvos Úr volt Esztergomból, a Vaszary Kolos Kórházból. Főorvos urat ismerősként üdvözölhettük, hiszen már harmadik alkalommal hívtuk meg egyesületünkbe előadást tartani. Főorvos Úr Az autoimmun betegség kezelése során fellépő szemészeti betegségek címmel tartott egy nagyon hasznos előadást.

Ezúton is köszönjük előadóinknak a színvonalas előadásokat! Az orvosi előadásokat videóra rögzítettük, hogy azon tagjaink is meg tudják nézni, akik a távolság vagy egészségügyi okok miatt nem tudtak eljönni betegfórumunkra. A filmeket a stúdió utómunkálatok után publikáljuk weblapunkon és DVD kiadványt készítünk.
Az orvosi előadások után Egyesületi óra programunk keretében egyesületünk terveit, programjait beszéltük meg. 
Szeretném ezúton is megköszönni Dr. Sélleiné Márki Mária Főigazgatónőnek, hogy rendelkezésünkre bocsájtotta az Országos Egészségbiztosítási Pénztár előadótermét. Nekünk ez nagy támogatás, hiszen egy kulturált és jól megközelíthető helyen tudjuk megtartani betegfórumainkat.
Következő (tavaszi) betegfórumunk 2015. március 28-án (szombaton) lesz megszokott helyszínünkön. Sok szeretettel várunk mindenkit erre a programra is!

Dr.Info hírek

  • Elküldték a kardiológiai intézet osztályvezető főorvosát

    Az indok: külső, megbízási szerződéssel nem rendelkező intézményből hívott egy műtéthez segítséget.

  • Az antidepresszánsok is növelhetik az antibiotikum-rezisztenciát

    Az őrült tempóban növekvő antidepresszáns-fogyasztás is növelheti az antibiotikum-rezisztencia kialakulását.

  • „Valószínűleg nehéz eset vagyok” - Interjú Fehér Nóra tornásznővel

    Fehér Nóra helyszínről-helyszínre, edzőtől-edzőig ment, míg végre Kelemen Márta és Draskóczy Imre vezetésében embereire talált. Őcsillaga ugyanis finoman szólva nehéz eset. Kemény kéz kell hozzá. Meg se próbáljanak neki gügyögni, mellébeszélve süketelni, mert kamaszos lendületéből hamar kiosztja, kinek mi jár!

  • Eurostat - Észak-Magyarország: kimagasló értékek a halálozásban

    Egész Európában Észak-Magyarországon a legmagasabb a krónikus betegségekkel összefüggő halálozási ráta.

  • Veszélyes ritmuszavarok - Pitvarfibrilláció Világnap: szeptember 15

    Mindenkinek megvan a saját ritmusa, amiből ha valami folytán kizökken, akkor negatívan hathat rá. Legyen szó a mindennapi ritmusunkról, sportról, zenéről vagy az egyik legfontosabbról, az életet jelentő ritmusunkról: a szívünk ritmusáról. A Pitvarfibrilláció Világnapját szeptember 15-én tartják, amelynek célja, hogy felhívja az emberek figyelmét arra, hogy óvják meg szívük egészségét és legyenek tisztában a pitvarfibrilláció tüneteivel, veszélyeivel és kezelési lehetőségeivel, amivel olyan szövődmények kialakulását is csökkenteni lehet, mint például a stroke.

  • A kutyák öregedését vizsgálják az ELTE kutatói

    Az életkor és az egészségi állapot kapcsolatát vizsgálják kutyákon a kutatók az ELTE Etológia Tanszékén, legfontosabb megállapításaik között szerepel, hogy az ebek várható élettartama a fajta és a méret mellett egyéb tényezőktől is függ, ilyen például a táplálkozás, az életmód vagy a genetika, valamint a kutyát élete során érő traumatikus események - olvasható az ELTE összegzésében.

  • Titok, honnan került hat drága eszköz a Honvédkórházba

    Ha volt pénz a sürgősségin a béremelésre, akkor eddig miért nem történt meg? 

  • Az összes ápoló felmondott az ajkai intenzíven

    Az ajkai kórház intenzív osztályán fokozatos fogyatkozással kezdődött a nővérhiány. Nyolc nővér távozik.

  • A gyermekkori elhízás genetikai okait kutatják

    A gyermekkori elhízással kapcsolatos legfontosabb géneket keresik a II. Sz. Gyermekgyógyászati Klinika obezitás centrumában; az év eleje óta tartó kutatómunka célja a túlsúllyal szembeni hatékonyabb fellépés – mondta Dr. Szabó András.

  • Ki nyerte 2018-ban az év praxisát?

    Szeptember 3-án a Vigadóban adták át „Az év praxisa a Kárpát-medencében” nyerteseinek díjait, az ünnepségen részt vett Potápi Árpád János nemzetpolitikáért felelős államtitkár is. A hosszú évek hagyományaival büszkélkedő pályázatra idén majd 300 ajánlás érkezett a hálás páciensektől, polgármesterektől, lelkészektől, orvos kollégáktól, rezidensektől, hogy bemutassák hazai és határon túli háziorvosuk és munkatársa: a nővér áldozatkész munkáját, emberségét, betegszeretetét.

Angol nyelvű hírek

Weborvos hírek

Cikkek, írások

Bejelentkezés tagoknak

Egyes tartalmakhoz csak a Magyar Lupus Egyesület érvényes tagsággal rendelkező tagjai tudnak hozzáférni. Ha az Egyesület tagja vagy, kérjük jelentkezz be itt a regisztrációkor (tagbelépéskor) megadott adatokkal.

Legyél a Magyar Lupus Egyesület tagja!
Tagdíjad rendszeres fizetésével támogatod azt a közhasznú civil szervezetet, amelyik a Te ügyedet képviseli. Ezen kívül tagjaink hozzá tudnak férni a csak tagok számára elérhető egyedülálló videó tartalomhoz és szolgáltatásokhoz.
Tagbelépés itt

Reklám

Hírlevél kérése vagy lemondása

Adja meg e-mail címét, ha szeretné megkapni a Magyar Lupus Egyesület 4-6 hetente hírleveleit, melyben az új hírekről, frissítésekről adunk tájékoztatást. A hírlevélről való leiratkozás is itt lehetséges.

Legutóbbi bejegyzés a Társalgóban

  • 2018. Sep 8. | 21 óra 21 perc

    online casino gambling casino games free online zone online casino casino bonus codes | https://onlinecasinodd.com/ - casino games online https://onlinecasinodd.com/ - casino games

Tovább a Társalgóba

Előadás videók

Egyedülálló videó tartalom Tagjainknak.

Tagbelépés



Cikkek, írások

Az egyesületünk alapításától napjainkig számított időszak nyomtatott kiadványaiban megjelent 134 cikk exkluzív tartalma, mely Tagjaink számára érhető el. 

Adókedvezmény

Ha SLE betegséggel élsz, jár az adókedvezmény!

Legfontosabb kérdések és válaszok a lupuszról

Bankkártyás támogatás

Rátérünk a lényegre. Weboldalaink ingyenesen látogathatók, de nem ingyen készülnek. 24 évvel ezelőtt alapított közhasznú civil szervezet vagyunk, de kormányzati megszorítások és a beszűkült pályázati lehetőségek miatt bevételeink nem érik el a 24 évvel ezelőtti állapotot sem. Kérjük támogass bennünket, hogy közhasznú tevékenységünket a jövőben is el tudjuk végezni.

Összeg:

Legyél tagunk

Legyél az 1993-ban alakult Schopper Gabriella Magyar Lupus Egyesület tagja!

Tagdíjad rendszeres fizetésével támogatod azt a közhasznú civil szervezetet, amelyik

a Te ügyedet képviseli.

Ezen kívül tagjaink hozzá tudnak férni a csak tagok számára elérhető egyedülálló videó tartalomhoz és szolgáltatásokhoz. 

Tagbelépés

 

Keress bennünket a Facebookon is!

Lap tetejére
×
Állj mellénk!

Rátérünk a lényegre. Weboldalaink ingyenesen látogathatók, de nem ingyen készülnek. 24 évvel ezelőtt alapított közhasznú civil szervezet vagyunk, de kormányzati megszorítások és a beszűkült pályázati lehetőségek miatt bevételeink nem érik el a 24 évvel ezelőtti állapotot sem. Kérjük támogass bennünket, hogy közhasznú tevékenységünket a jövőben is el tudjuk végezni.

Köszönjük!

 

×
Legyél tagunk!

Legyél az 1993-ban alakult Schopper Gabriella Magyar Lupus Egyesület tagja!

Tagdíjad rendszeres fizetésével támogatod azt a közhasznú civil szervezetet, amelyik

a Te ügyedet képviseli.

Ezen kívül tagjaink hozzá tudnak férni a csak tagok számára elérhető egyedülálló videó tartalomhoz és szolgáltatásokhoz. 

Tagbelépés